2012. október 2., kedd

Az Idősek Világnapja


Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét Az Idősek Világnapjává, amit ünnepi szentmisével és az otthonunk dolgozói által rendezett műsorral ünnepeltünk.

2012. szeptember 30., vasárnap

SZIME XIV. Konferencia


Szeptember végén, 27-e és 29-e között került megrendezésre Győrben a SZIME - Szociális Igazgatók és Szakemberek XIV. Nemzetközi Konferenciája, melynek támogatói és résztvevői között ott volt rendünk és a Szent Erzsébet Otthon dolgozói, vezetősége is. A kulturális programokkal egybekötött háromnapos szakmai konferenciát Borkai Zsolt, Győr polgármestere nyitotta meg és köszöntő beszédet mondott Dr. Pápai Lajos megyéspüspök. A konferencia második napján József testvér tartott előadást, bemutatva rendünk történetét, értékeit, a magyarországi missziót és a Szent Erzsébet Otthonban alkalmazott katolikus szellemiségű egészségügyi gondozás etikai és vallási alapelveit.

Német testvérek látogatása


Szeptember első hetében, német testvérink viszonozva a tavalyi évi Németországi utazásunkat, látogatást tettek hazánkban. A szűk egyhetes időt próbáltuk minél tartal-masabbá tenni vendégeink számára. Megtekintettük Győr város nevezetességeit, a Kármelita templomot, a győri székesegyházat és megnéztük a győri régió történetét bemutató Xantus János Múzeum kiállításait is. A testvérek buszos kiránduláson megismerkedhettek a főváros nevezetességeivel és látogatást tettünk a Pannonhalmi Bencés Főapátságban is, ahol a német testvéreket Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát vezette körül.


Balról: Bro. Nikolaus, Bro. Bernhard Maria, Dr. Szécsiné Domonkos Erzsébet,
 a Szent Erzsébet Otthon igazgatónője, Bro. Andreas, József testvér,
  Brother Gabriel és Helmut Spee

2012. szeptember 9., vasárnap

Ez történt Augusztusban


Augusztus 12 és 14 között, közösségünk, a téti plébános Kántor Antal atyával  a lengyel-országi Częstochowába zarándokolt, ahol ellátogattunk Európa egyik leglátogatottabb Mária kegyhelyére, a Jasna Góra-i pálos kolostor Fekete Madonna képéhez.


A częstochowa-i Fekete Madonna

2012. július 23., hétfő

Szent Alexius ünnepe


Múlt héten kedden, július 17-én tartottuk Szent Alexius (magyarul: Szent Elek), rendünk védőszentjének ünnepét. Az ünnepi szentmisét Megyeri Ciprián atya és Németh Gábor atya celebrálták.


Szent Alexius szobra az Isteni Irgalmasság kápolnájában

2012. július 5., csütörtök

Mariazelli zarándoklat


Július negyedikén közösségünk Ausztria legismertebb zarándokhelyre Mariazellbe, a "meghallgatott imádságok" városába utazott, a Szent Erzsébet Otthon dolgozóival és bencés atyákkal.


Mariazell látképe

2012. június 30., szombat

Szent László ünnepe

2012. június 27-én emlékeztünk meg Szent László ünnepéről. Győrben egész nap folytak a kultúrális események, melyek a Szent Jobbnak a városba érkezéséve kezdődtek. 


Szent László hermája