Ismertető érdeklődőknek
A szerzetesrendünk felől komolyan érdeklődőnek fontos tudnia, hogy megkeresztelt katolikus, bérmált hívő, szabad állapotú, szerzetes életet élni akaró, jó fizikai és mentális állapotú, legalább középfokú végzettséggel, szakmával vagy érettségivel kell rendelkeznie. Minden képesség és adottság egy ajándék az Istentől.
A
jelentkezőknek az alábbi sorrend szerinti programokban van
lehetőségük részt venni:
Ismerkedés (max. 1 hét)
Ez
az első lépés, hogy egy érdeklődőnek lehetősége nyíljon
arra, hogy az Alexiánus rend közösségi életével megismerkedjen
közelebbről. Ennek időtartama közös akarattal legfejjebb 1 hét.
Célja, hogy a szerzetesi közösség jobban megismerje az
érdeklődőt, hogy lássa alkalmas-e a szerzetesi életre.
Ezt
követően az érdeklődőnek el kell döntenie, hogy akarja-e ezt az
utat folytatni, ami a jelöltségbe torkollik. Ha ezt a szükséges
igazolások kíséretében kérelmezi, akkor a helyi rendfőnök
engedélyezheti a továbblépést.
A
következőket kérjük a jelentkezőktől:
Kérelem a jelöltségi időszakra a rendbe lépéshez, kézzel írt részletes testi-lelki önéletrajz. Ez munka mellett és egyéb hétköznapi tevékenység mellett maximum fél év. Eközben kölcsönös egyeztetéssel nálunk, vagy a jelentkezőnél újra találkozhatunk, imádkozhatunk és beszélgethetünk
Frissen kiállított keresztlevél és bérmálási igazolás
Ajánlás valamely keresztény közösség előjárójától
Papi ajánlás, attól akihez rendszeresen, legalább egy éven át járt gyónni
Érvényes, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány
Személyi igazolvány, lakcímkártya másolat
Születési anyakönyvi kivonat
TAJ-kártya másolat
Adókártya másolat
Tanulmányokat igazoló okmányok fénymásolatai
Orvosi alkalmassági igazolás – belépés előtt a fogorvosi átvizsgálást is kérjük
Gépjárművezetői engedély másolata, ha van
Friss igazolványképet csatoljon
A kezdeti személyes találkozások jelentik a kapcsolat kezdetét, amikor beszélgetünk a szerzetesei hivatásról. Ezután kezdheti el a jelentkezését. A hivatás egy ajándék az Úrtól, a személyes ismeretség Vele nagyon fontos. Ezek alkalmával a kérelmező az eseti találkozások idején is kérdezhet és gondolkozhat. A jelöltek felvételi életkora 20-45 év közötti lehet. Ha az érdeklődő kiesik a megadott életkorból, a rend lehetőséget ad egyéni felvételhez, melyet a tartományfőnökség hagyhat jóvá.
Megjegyzés:
Szenvedélybetegséggel küzdő (alkohol, evés, drogok stb.) és
dohányzó érdeklődő, ezeket a szenvedélyeit leküzdve kezdheti
csak meg életét a kolostorban.
2. Jelöltség (max. 6 hónap)
Ez a második lépés,
a tanulmányi és tapasztalati próbaidő. Ezen időszakban való
részvétel jogilag még egyik felet sem kötelezi. A 6 hónap
leteltével lehet kérvényezni a belépést a noviciátusba, amit a
helyi elöljáró javaslatát figyelembe véve, a tartományfőnökség
engedélyezheti.
3.
Noviciátus
(2
év)
A noviciátus időtartama 2 év. Ekkor történik a jelölt felkészítése az ideiglenes fogadalom letételéhez. A továbblépést a helyi elöljáró javaslatát figyelembe véve tartományfőnökség engedélyezheti.
4. Ideiglenes fogadalom (3-5 év)
Az ideiglenes fogadalom az egyházi törvények szerint évente kérelemmel újítható meg a perjel javaslatával. Az ideiglenes fogadalmi időszak letelte után lehetőség nyílik az ünnepélyes örök fogadalom letételére annak a perjel és közössége által történő engedélyezése esetén.
Alapvető információk, elérhetőségek:
Cím:
Szent Alexius Rendház
Győrújbarát
Templomsor u. 7.
9081
Email cím: alexianusok@gmail.com
Leó testvér mobil: 30/561-2207
Rendünkről a további oldalakon szerezhet bővebb információt:
http://alexianusok.blogspot.hu/
https://www.facebook.com/magyarorszag.alexianustestverek.7
http://hu.wikipedia.org/wiki/Alexi%C3%A1nus_Testv%C3%A9rek_Kongreg%C3%A1ci%C3%B3ja
A rend által fenntartott Szent Erzsébet Otthon oldala:
http://szeogyorujbarat.blogspot.hu/