Augusztus 20. államalapító Szent István királyunk, valamint az aratás végének és az új kenyérnek az ünnepe. A hagyomány szerint az aratás után Szent István-napra sütötték meg az új búzából készült első kenyeret. Mivel új búzából sütni először augusztusban lehetett, ezért ezt a hónapot az új kenyér havának is nevezik.
"Országunknak szent királya,
Így emlékezünk Istvánra,
Ki államot alapított,
Istenhitre megtanított.
Óh, mennyi gond tépte, marta,
Hogy a népét egyben tartsa.
Törvénykönyve rögzítette,
Mint helyes a magyar tette.
Égi anyánkat felkérte,
Legyen hazánk védelmére..."
Juhászné Bérces Anikó