2016. november 25., péntek

Szent Erzsébet ünnepe

November 17-én ünnepeltük otthonunk patrónájának Szent Erzsébetnek, a szolgáló szeretet szentjének a napját. Valamint megemlékeztünk a Szociális Munka Napjáról is, amely a szociális területen dolgozó szakemberek munkájának méltó elismerésére jött létre. Szent Erzsébet Otthonunk lakóinak műsora mellett, az ünnep fényét emelte Kovács Ildikó keramikusművész ez alkalomra elkészült és az otthonnak adományozott Szent Erzsébet szobra is, amelyet az ünnepi szentmise előtt, Megyeri Ciprián atya áldott meg.


Kovács Ildikó Szent Erzsébet szobra

2016. november 9., szerda

Örökfogadalom

Sok szeretettel hívjuk december 8-án csütörtökön, Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén, délelőtt 10 órára, a kisbaráti templom búcsújára és Vendrey Leo C.F.A. örökfogadalma alkalmából.

„Aki megtartja Jézus Krisztus tanítását abban az Isten szeretete valóban tökéletes. Innen tudjuk meg, hogy benne vagyunk. Aki azt állítja, hogy benne él, annak úgy kell élnie, ahogyan ő élt”  (1Jn 2,5-6)

2016. október 30., vasárnap

Jézus Virágai Közösség

Nagy öröm számunkra, hogy szeptembertől, hónapról-hónapra otthont adhatunk, kolostorunk Szent Bernadett kápolnájában az immár 13 éve működő Jézus Virágai Közösségnek. Reméljük, hogy rendünk és a közösség kapcsolata idővel elmélyülhet és sok szép élménnyel leszünk gazdagabbak a közös együttlétek alkalmával.


A közösség tagjaival, kolostorunk Szent Bernadett kápolnájában

2016. október 10., hétfő

Veszprémi látogatás

Október 7-én Márfi Gyula érsek a veszprémi Szent Mihály-székesegyházban pappá szentelte Paál Sándor Ede diakónust. Sándor Ede atya első miséjét 2016 október 16-án, 11.15-kor a győri Kármelita templomban celebrálja.

Szolgálatához sok kegyelmet és jó egészséget kívánnak az Alexiánus testvérek.

http://www.magyarkurir.hu/hirek/papszenteles-veszpremben-72701

Tovább olvasom...


Közös kép a Szentháromság szobor előtt

2016. augusztus 15., hétfő

Nyári eseményeink

A győri orsolyita közösség júniusban ünnepelte győri működésének 290 éves fennállását. Ezt a jeles napot a rend Szent Anna templomában tartott misével ünnepelte, melynek szentbeszédéből, röviden megismerhettük a rend hányattatott, de gyümölcsöző történetét. Júliusban a helyi egyházközség tagjaival vettünk részt egy zarándoklaton a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen. Ugyanebben a hónapban még vendégeink voltak a Verbum Dei nővérek, akik a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó előtalálkozóját szervezték és vittek ki több mint 300 zarándokot az eseményre. Augusztusban a nyúli Szent Donát kápolna búcsúján vettünk részt, melyet Bíró László tábori püspök celebrált.



A Verbum Dei közösség tagjaival

2016. augusztus 3., szerda

Rendi elöljáró választások

Rendünk májusban új generálist választott Lawrence Krueger személyében, míg júliusban provinciális választás volt. A 2012 novemberében megválasztott Daniel McCormick testvért, újabb négy évre a rend provinciálisává választotta az Alexiánus közösség. Július 16-án pedig a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban beiktatták a Győri Egyházmegye új főpásztorát, Veres Andrást. Mindhármuk szolgálatához Isten áldását, jó egészséget és erőt kívánunk.


Balról: Daniel McCormick provinciális, Lawrence Krueger generális és Veres András püspök