2013. június 17., hétfő

Versek

Otthonunk lakója Györgyi néni már régóta ír verseket, ezekből szemezgettünk és szeretnénk párat megosztani a blog olvasóival.

Könyörgő imádság
 
Uram ki irányítod életünk,
Ki mellettünk vagy és segítsz nekünk.
Kérlek segíts most rajtam is,
Adj több erőt, s kedvet is.
Mert munkát, mit kitűztem magamnak,
Sokaknak tudom, nevetség tárgya csak.
De van ki bíztat, s ez öröm nekem,
Rajtam nem nevet, érzem, hogy szeret.

 
 
Györgyi nénivel



Kik vagytok ti

Nevezzenek bárhogyan,
hódoljanak Neked bármiképp,
ugyanaz vagy Uram, ugyanaz
ki szeretve minket az egekből néz.

 Legyen bármilyen képzelet,
ezer féle szekta, vallás, hit,
ugyanaz vagy Uram oda fent,
kit ember imád, akinek az ember hisz.

 Egy atya vigyáz ránk,
óv és szeret,
az ember rossz csak és gonosz,
ki Téged ezer darabra szed.

 Kinek hite van Benned bízik,
áldón kiáltja ezer neved,
de egymást nevedben is ölik,
kínozzák, gyötrik alázzák meg.

 Te szeretetet kívánsz csak tőlünk,
egymás közötti nyugalmat, békét,
nem csúszva, mászva imádásod,
gyalázva ezzel arcodnak képét.
 
 
Uram kérem bocsánatod

 Szép szavakkal nem dicsérlek Téged, könyörgés csupán imám.
Tudom, hogy gondom s kínjaim, bűneimért róttad reám.
Szép szavakkal nem dicsérlek Téged, könyörgök csak Hozzád Uram,
Testem kínjait meghagyva nékem, kérlek oldd meg ezer gondomat.

 Szép szavakkal nem dicsérlek Téged, de tudom, érzem, hogy vagy,
Te vagy ki átölelve minket, ha büntetsz, akkor is adsz.
Imám néha csak annyi "köszönöm", de hidd el, minden benne van.
Mit az ember bűneiért, alázattal Néked ad.

 A szót, hogy köszönöm, mint egy jelt küldted el nekem,
S a "görbét mi egyenes lesz" üzenetedként fogtam fel.
Más ember nem értheti, mit jelentenek nekem e szavak,
De szolgáid szájából hangzottak el, velük üzentél, úgy érzem Uram.

 S ha szép szavakkal nem dicsérlek Téged, érzem, hogy nyújtod segítő kezed,
Gondoskodsz rólunk átölelve minket, bűneinkért bocsánatot adsz.
Leborulok most előtted Uram, imámban ezerszer áldalak,
Megmutattad már, hogy feloldozol, s megoldod lassan gondomat.

 A görbe egyenes lesz, mi rossz volt jóra vált,
Köszönöm Uram,, hogy segíted imám.
Te eléd térdelek Uram, talán lassan végetér utam,
S ha néhány évet még kapok, számtalan bűnöm egy halom,

Uram kérem bocsánatod.
Megértem már sok-sok évet,
Hozzád egyszer csak visszatérek,
S ha kéred tőlem beszámolóm,
Arcodon nem lesz öröm tudom,
 
Uram kérem bocsánatod.
Mivel védekezzem kérdem,
Hiszen oly sok az én vétkem,
Gyarló ember voltam az évek során,
Feloldozást csak Te adhatsz Atyám.