A francia forradalom kitörése (1789. július 14.) után komoly válságba
került az Alexiánus testvérek közössége. A rend tagjainak száma gyorsan
csökkent, mert I. Napóleon uralkodása idején (1799 – Waterloo, 1815)
ugyan eltűrte azokat a testvéreket, akik a betegeket ápolták, de a
közösség építést, az újoncoknak a szolgálatra való felkészítését, vagyis
a noviciátust már nem engedte. Sőt perjeleiket (a kolostorok vezetőit)
sem választhatták maguk, hanem állami
tisztviselők jelölték ki őket. Az állam megfosztotta a rendet
birtokaitól és komoly adót vetett ki rá. Még a forradalom elején az „új
egyházi alkotmány” az egyházat az állam alá rendelte. A XIX. századra,
amikor Európa megszabadult a francia nagyhatalmi törekvésektől, a
testvérek már csak hárman maradtak. Nehéz volt a talpra állás, de lassan
újra gyarapodásnak indultak. Ekkor a rend modern atyjának,
megújítójának számító, Dominic Brock generális testvér kormányzása
idején, az egyik testvér sorsdöntő lépésre szánta el magát...
