Az Edesszában eltöltött jó tíz év
imádságos életet, önfeláldozást és önsanyargatást jelentett, mindenét a
szegényeknek adta, és a koldusok között keresett helyet magának, akik a
Miasszonyunkról elnevezett templom kapujában álltak. Alamizsnából élt,
de csak annyit tartott meg magának, amennyire mindenképpen szüksége
volt, a felesleget a többieknek adta, akik még szegényebb körülmények
közt éltek. A hagyomány szerint, Alexiust mint „Isten választott emberét”
szólította egy titokzatos hang a templomban, amelyet sokan hallottak:
„Hozzátok ide az Isten emberét, mert méltó a Mennyek Országára. Az Isten
lelke rajta, és imádsága felszáll, mint a tömjén füstje Isten színe
előtt. Ő az, aki a templom kapujában áll.” Azért, hogy elkerülje az
emberek figyelmét, a nyilvánosságot, Alexius elmenekült és Laodiceába
akart hajózni - a szentet ábrázoló alkotásokon a hajó, ezekre a kalandos
utazásokra utal. Az isteni gondviselés azonban közbelépett, és Alexius
ismét szülővárosában, Rómában találta magát…
