2016. december 22., csütörtök

Áldott Karácsonyt!

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket
 és kegyelmekben gazdag, boldog új évet kívánnak
 az Alexiánus testvérek.


2016. december 8., csütörtök

Örökfogadalom

Rendünk életében a december 8, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe kiemelt helyet foglal el. A provincia, melynek neve a szeplőtelen fogantatást viseli, ezen az ünnepen tartja a szerzetes testvérek fogadalom tételeit. Idén az amerikai közösségben Tom Klein testvér, a magyarországi misszióban pedig Leó testvér, a generális atya megbízásából Daniel McCormick provinciális testvér jelenlétében tette le örökfogadalmát. Az ünnepélyes szentmisét, melynek a kisbaráti Szeplőtelen Fogantatásról nevezett templom adott otthont, a Győri Egyházmegye püspöke, Veres András celebrálta.

Köszönjük minden résztvevőnek - köztük a német, amerikai és ír testvéreknek -, hogy közösen ünnepelhettük meg ezt a napot, külön is a Szent Erzsébet Otthon dolgozóinak, a szervezésben nyújtott segítségét!

Tovább olvasom...


Veres András püspök úrral az ünnepi szentmise után

2016. november 25., péntek

Szent Erzsébet ünnepe

November 17-én ünnepeltük otthonunk patrónájának Szent Erzsébetnek, a szolgáló szeretet szentjének a napját. Valamint megemlékeztünk a Szociális Munka Napjáról is, amely a szociális területen dolgozó szakemberek munkájának méltó elismerésére jött létre. Szent Erzsébet Otthonunk lakóinak műsora mellett, az ünnep fényét emelte Kovács Ildikó keramikusművész ez alkalomra elkészült és az otthonnak adományozott Szent Erzsébet szobra is, amelyet az ünnepi szentmise előtt, Megyeri Ciprián atya áldott meg.


Kovács Ildikó Szent Erzsébet szobra

2016. november 9., szerda

Örökfogadalom

Sok szeretettel hívjuk december 8-án csütörtökön, Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén, délelőtt 10 órára, a kisbaráti templom búcsújára és Vendrey Leo C.F.A. örökfogadalma alkalmából.

„Aki megtartja Jézus Krisztus tanítását abban az Isten szeretete valóban tökéletes. Innen tudjuk meg, hogy benne vagyunk. Aki azt állítja, hogy benne él, annak úgy kell élnie, ahogyan ő élt”  (1Jn 2,5-6)

2016. október 30., vasárnap

Jézus Virágai Közösség

Nagy öröm számunkra, hogy szeptembertől, hónapról-hónapra otthont adhatunk, kolostorunk Szent Bernadett kápolnájában az immár 13 éve működő Jézus Virágai Közösségnek. Reméljük, hogy rendünk és a közösség kapcsolata idővel elmélyülhet és sok szép élménnyel leszünk gazdagabbak a közös együttlétek alkalmával.


A közösség tagjaival, kolostorunk Szent Bernadett kápolnájában

2016. október 10., hétfő

Veszprémi látogatás

Október 7-én Márfi Gyula érsek a veszprémi Szent Mihály-székesegyházban pappá szentelte Paál Sándor Ede diakónust. Sándor Ede atya első miséjét 2016 október 16-án, 11.15-kor a győri Kármelita templomban celebrálja.

Szolgálatához sok kegyelmet és jó egészséget kívánnak az Alexiánus testvérek.

http://www.magyarkurir.hu/hirek/papszenteles-veszpremben-72701

Tovább olvasom...


Közös kép a Szentháromság szobor előtt

2016. augusztus 15., hétfő

Nyári eseményeink

A győri orsolyita közösség júniusban ünnepelte győri működésének 290 éves fennállását. Ezt a jeles napot a rend Szent Anna templomában tartott misével ünnepelte, melynek szentbeszédéből, röviden megismerhettük a rend hányattatott, de gyümölcsöző történetét. Júliusban a helyi egyházközség tagjaival vettünk részt egy zarándoklaton a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen. Ugyanebben a hónapban még vendégeink voltak a Verbum Dei nővérek, akik a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó előtalálkozóját szervezték és vittek ki több mint 300 zarándokot az eseményre. Augusztusban a nyúli Szent Donát kápolna búcsúján vettünk részt, melyet Bíró László tábori püspök celebrált.



A Verbum Dei közösség tagjaival

2016. augusztus 3., szerda

Rendi elöljáró választások

Rendünk májusban új generálist választott Lawrence Krueger személyében, míg júliusban provinciális választás volt. A 2012 novemberében megválasztott Daniel McCormick testvért, újabb négy évre a rend provinciálisává választotta az Alexiánus közösség. Július 16-án pedig a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban beiktatták a Győri Egyházmegye új főpásztorát, Veres Andrást. Mindhármuk szolgálatához Isten áldását, jó egészséget és erőt kívánunk.


Balról: Daniel McCormick provinciális, Lawrence Krueger generális és Veres András püspök

2016. július 17., vasárnap

Július 17. Szent Alexius napja


Szent Alexius, Isten szolgája, te vagy támaszunk, példaképünk és pártfogónk, amikor szolgálatunkat végezzük a betegek, szegények és idősek szolgálatában. Kérd Urunkat, küldjön elegendő hivatást kongregációnkba, hogy folytathassuk szolgáló örökségünket a szükséget szenvedők között. Ámen.

2016. június 12., vasárnap

Bonaventure nap

Rendünk a mai nap, június 12-én ünnepli az amerikai misszió létrejöttének 150. évfordulóját, amelynek történetében a Fülöp-szigeteki és a magyarországi missziók is szerepet játszanak. Ennek apropóján készült el egy idővonal, mely röviden bemutatja a misszió történetét. Az angol verzió átdolgozott, magyarra lefordított változatát, nyomtatható és e-book formátumban letölthetik a Letöltések menüpont alól.
 
 
 

2016. június 10., péntek

Antoine De Saint-Exupéry: Fohász

 
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában, idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez! Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat,
észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához! Az igazságot az ember nem magának mondja meg,
azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és
 legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől! Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére!
 

2016. június 8., szerda

Látogatók

A mosonszolnoki és győri nyugdíjas klub tagjai látogattak hozzánk, akikkel először a kolostort néztük meg közösen. Az érdeklődők megismerhették rendünk történetét, a magyarországi misszió megalakulását és szolgálatunkat, majd a Szent Erzsébet Otthonunkban tettek egy rövid sétát és ismerkedhettek meg intézményünkkel.
 
Köszönjük szépen a látogatást!
 
 
Közös kép látogatóinkkal, a kolostor bejárata előtt
 

2016. május 31., kedd

Májusban történt

Május 29-én vasárnap volt Krisztus szent testének és vérének, az Eucharisztiának a főünnepe. Közösségünk is résztvett a kisbaráti Úrnapi körmeneten, amelyet Bausz András atya vezetett.
 
És végre beköszöntött a jó idő, itt a nyár, a kolostor és a Szent Erzsébet Otthonunk kertje is kivirult, lakóink legnagyobb örömére.
 
 

2016. május 16., hétfő

Generális Gyűlés 2016 - Németország, Kleve

Rendünk Generális gyűlése idén május 6. és 14. között került megrendezésre, a németországi Kleve-ben. A hat évente megrendezésre kerülő tanácskozáson minden régió és provincia képviseltette magát, így a Megszentelt Szív régió (az ír testvérek), Belgium, a Szent Alexius provincia (a német testvérek) és a Szeplőtelen Fogantatás provincia is (amerikai, fülöp-szigeteki és a magyar testvérek). A találkozón áttekintésre kerültek az egyes missziók helyzete, jelene, jövője és a hivatások kérdése. A gyűlés utolsó napján pedig új generálist választott a közösség, aki Larry Krueger testvér lett.


Közös kép a testvérekkel
 

2016. május 3., kedd

Május 3. - József testvér halálának 3. évfordulója

 
Czébán József Ferenc (1941-2013) a magyarországi alexiánus misszió megalapítója. A képen az a prezentáció látható, amelyet már az amerikai közösség örökfogadalmas testvéreként vezet, felvázolva egy jövőbeni misszió megalakítását Magyarországon. Ami pár éven belül meg is valósult.
 

"Imádkozzál, várj és remélj!"
 

2016. április 25., hétfő

Generális gyűlés 2016 Kleve


Rendünk életében, a Provinciális gyűlés mellett a legfontosabb összejövetel a Generális gyűlés, amelyet idén, május 6. és 14. között tartanak a németországi Kleve városában. Mi is képviseltetjük magunkat ezen a fontos eseményen, hiszen a magyarországi misszió életét is befolyásolja a gyűlés, amelyen minden provincia képviselője részt vesz.

Fontosabb események így gyűlések, fogadalomtételek előtt mindig mondunk egy novénát, kilencedet, hogy felkészülhessünk, és jó döntéseket hozhassunk. Kérjük minden ismerősünket, barátunkat, otthonunk munkatársát, hogy imádkozzanak velünk a gyűlés sikerességéért, a magyarországi misszió jövőjéért.

„Szent Alexius, te irgalommal voltál a betegek iránt, méltósággal bántál a kitaszítottal, szükségében elláttad a szegényt, tápláltad testét, lelkét és értelmét fiatalnak, öregnek egyaránt: te eljegyezted magad mások együtt érző szolgálatával. Mi, az Alexiánus Testvérek Kongregációja, akiket megihletett életed útja, pártfogónkként tisztelünk téged.

Arra kérünk, hogy Isten előtt járj közben értünk, hogy a Generális gyűlést, az Ő Szentháromságos kegyelme hassa át szívünket, lelkünket és értelmünket - irányítsa munkánkat, és adja meg nekünk a tisztán látást és a bátorságot, hogy válaszolni tudjunk az Ő minket átformáló hívására. Krisztus szeretete sürget minket.”
Ámen.

2016. április 20., szerda

Áprilisi események

Míg tavaly a megszentelt élet évének alkalmából, idén az irgalmasság évének apropóján fogadhattuk zarándokok csoportját. A diákok mellett szervita nővérek is csatlakoztak a csoporthoz. Mindig öröm számunkra az érdeklődők látogatása, mert habár rendünk közel 800 éve végzi szolgálatát a nagyvilágban, Magyarországon még fiatalnak számít a 2003-ban indult helyi misszió.
 
 
Közös kép a rendház bejárata előtt
 

2016. március 26., szombat

2016. március 22., kedd

Szerzetesi térkép

Még tavaly a megszentelt élet évének alkalmából elkészült egy ún. szerzetesi térkép, amely tartalmazza Magyarország összes szerzetesrendjének adatait és az általuk fenntartott intézmények információit is. Így természetesen a mi rendünk és a Szent Erzsébet Otthonunk is megtalálható rajta.
 
 
 

2016. március 16., szerda

Kőszegi zarándoklat

Közösségünkkel nagyböjti zarándokutat tettünk Kőszegre, hogy megjárjuk a gyönyörű természeti környezetben található keresztutat. Hazánkban a legtöbb fogadalmi emléket, az 1709 és 1711 között pusztító pestisjárvány után emelték hálából - így pl. a városunkban, Győrben a Széchenyi téren található Mária oszlopot is -, egyrészt a felgyógyultakért, másrészt, hogy az újabb sorscsapások elkerüljék városukat. Kőszeg város lakói a Szentháromság oszlop felállítása mellett egy templom felépítésére is fogadalmat tettek, melynek helyszínéül a város melletti Kálvária-hegyet választották ki, és amely a provinciális barokk egyik legszebb magyarországi alkotása lett. A templomhoz – amely mellől gyönyörű panoráma nyílik a városra – kőfallal védett kert és remetelak is csatlakozik, ahol gróf Wels Henrik, Kőszeg remetéje, a templom első festője lakott.
 
 
A Szent Kereszt Kálvária templom előtt
 

2016. március 5., szombat

Ima hivatásokért

Ó, Atyánk, Szent Alexius és minden testvérünk közbenjárására a mennyben, akik előttünk távoztak el, kérjük, hívj férfiakat, hogy csatlakozzanak Kongregációnkhoz. Add meg, hogy szaporodjanak a hivatások, akik életutunkat választják, hogy szolgálatunk, amely több, mint 800 éve kezdődött, továbbra is gyógyulást hozzon ebbe a megtört világba. Ámen
 
 

2016. február 18., csütörtök

IVT elő-találkozó Győr

Az ífjúsági világtalálkozók hagyományát Szent II. János Pál pápa indította el 1984-ben. A világ katolikus ifjúságának legnagyobb rendezvényére, mely több millió látogató részvételével zajlik, felváltva kerül sor egy távoli földrész nagyvárosában és egy európai helyszínen. Így az utolsó  2013-as Rio de Janeiró-i találkozó után, idén Krakkó városa ad otthont e fontos eseménynek. A 2016. július 25. és 31. között megrendezésre kerülő program sorozat elő-találkozójára - melynek szervezője a magyarországi Verbum Dei közösség - Győrben kerül sor az Apor Vilmos Iskolaközpontban július 20-ától.
 
Az esemény plakátja: http://verbumdei.hu/wp/?p=717
 
 
Balról: Alexius testvér, Valentina Stino nővér, Daniel Sollazo atya, Dora Gonzalez nővér,
Zsuzsa nővér a Verbum Dei közösség vezetője és a találkozó szervezője, Leó testvér

2016. február 8., hétfő

Letöltések

A rendünkkel kapcsolatos feltöltött olvasható, nyomtatható dokumentumok újra elérhetők, letölthetők, az alábbi linken:

https://data.hu/get/10759926/ALEXIANUS_TESTVEREK.rar

Az "ALEXIANUS TESTVEREK.rar" fájl tartalma a csatolt képen látszik.


2016. február 4., csütörtök

Régi weboldal megszűnése

Még a magyarországi misszió létrejöttekor 2004 körül lett létrehozva ez az oldal az "alexianus.hu" címen. Azóta több mint tíz év telt el, a technika is sokat fejlődött és két rendszeresen frissülő címen is olvashatnak rendünkről (itt és a Facebook oldalunkon egyaránt). De hogy mégse tűnjön el nyomtalanul a régi oldal, letölthetővé tesszük a teljes tartalmát, offline böngészésre. Ez azt jelenti, hogy az alul található linken letöltött fájlt kicsomagolva gépünkre, webkapcsolat nélkül böngészhetjük, olvashatjuk a régi oldal teljes tartalmát. A kicsomagolt mappában az index.html-re, majd a · http___alexianus.hu_ linkre kattintva már böngészhetjük is a régi tartalmakat a weboldalról.
 
 
 

2016. január 19., kedd

2016 - Az irgalmasság éve

Ferenc pápa: "...Az irgalom és a megbocsátás  nem maradhatnak pusztán szép szavak, hanem meg kell mutatkozniuk a mindennapi életben. A szeretet és a megbocsátás a konkrét és látható jele annak, hogy a hit átalakította szívünket, és ez teszi lehetővé, hogy kifejeződjék bennünk Isten élete. Szeretni és megbocsátani, ahogyan Isten szeret és megbocsát. Ez olyan életprogram, amely nem ismer szünetet vagy kivételt, hanem arra ösztönöz, hogy szüntelenül haladjunk előre anélkül, hogy belefáradnánk, azzal a bizonyossággal, hogy Isten atyai jelenléte állandóan támogat minket."
 

Rembrandt: A tékozló fiú hazaérkezése (1668)