2017. szeptember 29., péntek

Intézményi kirándulás

Szent Erzsébet otthonunk dolgozóival szeptember 20-án és 27-én intézményi kirándulást tettünk Pozsonyba. A városnézés mellett eljutottunk a koronázási Szent Márton dómba, melynek tornyát a 4x4 méteres Szent Korona másolata díszíti, ahol 11 király és 8 királyné koronázási szertartását végezte el itt a magyarországi katolikus egyházfő. Eljutottunk a dévényi várba is, a Pozsonyi Közlekedési Múzeumba, majd a 60-as évek elején, id. Franz Hauswirth által alapított ausztriai Hauswirth csokigyárba látogattunk.

Köszönjünk a támogatóknak a kirándulásban nyújtott segítségét, minden résztvevőnek a vidám, jó hangulatot, az otthon dolgozóink a lebonyolításban való segítségét és külön is Ziegler Henriettának, az intézmény vezetőjének a szervezést és jól összeállított programot.


2017. szeptember 22., péntek

Letölthető anyagok

A rendünkkel kapcsolatos feltöltött olvasható, nyomtatható dokumentumok újra elérhetők, letölthetők, az alábbi linken:

https://data.hu/get/10759926/ALEXIANUS_TESTVEREK.rar

Az "ALEXIANUS TESTVEREK.rar" fájl tartalma a csatolt képen látszik.

2017. szeptember 10., vasárnap

Ima hivatásokért

Szent Alexius, Isten szolgája, te vagy támaszunk, példaképünk és pártfogónk, amikor szolgálatunkat végezzük a betegek, szegények és idősek szolgálatában. Kérd Urunkat, küldjön elegendő hivatást kongregációnkba, hogy folytathassuk szolgáló örökségünket a szükséget szenvedők között. Ámen.


Köszönjük Kápli Gergely Csaba adományát kolostorunk számára.

2017. szeptember 3., vasárnap

A magyarországi alexiánus misszió megalapítása 2.

A következő fontos állomás az örökfogadalom letétele volt, amelyre 2001. július 15-én került sor St. Louis-ban, a Páduai Szent Antal templomban: ”2001-ben már, mint örökfogadalmas testvér látogattam haza Magyarországra és fogtam bele az alapítás immáron konkrét szervezésébe. Körbejártam az összes érintett hivatalt és konkrét információkkal tértem vissza az USA-ba, majd 2002 februárjában a Tartományi Tanács elé terjesztettem a terveimet és elképzeléseimet, a magyarországi missziót illetőleg. A Tanács döntésére várakozva is tovább folytattam célom népszerűsítését a testvérek között. 2002 augusztusában megrendezésre került Káptalanon, előadást tartottam az ott megjelent testvéreknek és rendfőnöknek. Ezen eseményeknek köszönhetően 2002 szeptemberében megkaptam az engedélyt a Generális Tanácstól, hogy létrehozzam szülőföldemen az Alexiánus Testvérek Kongregációjának misszióját.” 


Az első sor balról: Edward Walsh CFA, rendünk akkori generálisa, József testvér CFA és Richard Lowe testvér CFA, aki szintén ekkor tett örök fogadalmat.