2024. december 18., szerda

Az amerikai Alexiánusok idei karácsonyi képeslapja, köszönjük szépen.

2024. december 17., kedd

A Cica Security szigorú őre vigyázza az idősotthonunkba érkezett csomagot:)

2024. december 16., hétfő

Mennyei Atyánk,

Advent harmadik hetének kezdetén hálás szívvel közeledünk hozzád. Köszönjük, hogy megadtad nekünk a várakozás idejét, hogy felkészülhessünk Fiad, Jézus Krisztus eljövetelére. A rózsaszín gyertya fénye emlékeztet minket a karácsony örömére és reményére. Segíts nekünk, hogy a várakozásban ne csak a külső fényekre, hanem a belső békére is figyeljünk. Adj nekünk erőt, hogy a mindennapi életünkben is tükrözzük szeretetedet és irgalmadat. Nyisd meg szívünket a szegények és a rászorulók iránt, és adj erőt, hogy segítsünk nekik. Kísérd végig advent idejét, és segíts, hogy méltó módon ünnepelhessük Jézus születését, és örömmel töltsük meg szívünket.

Ámen.

2024. december 15., vasárnap

Advent 3. hete
 
Advent harmadik vasárnapja a keresztény hagyomány szerint a hit, remény, öröm és a szeretet négyeséből az örömöt jelenti. Ez a vasárnap az öröm vasárnapja, advent második felének kezdete, melyben a liturgia (és az adventi koszorú) színe a lila helyett a rózsaszín, ami az örömöt jelképezi.
 
Aranyosi Ervin: Advent, harmadik gyertya
 
Advent, harmadik vasárnap örömgyertyát gyújtunk,
rózsaszínre vált a lelkünk, nem nyomaszt a múltunk.
Közeledik a Karácsony, öröm gyúl lelkünkben,
a szeretet és a hála vendég életünkben.
Az Adventi várakozást még az is fokozza,
hogy minden nap, a Karácsonyt, még közelebb hozza.
A szeretet ünnepére készül minden lélek.
Három gyertya lángja fénylik, s hálatelt az ének.
 

2024. december 14., szombat

Mennyei Atyánk,

Köszönjük neked ezt a hétvégét, melyet ajándékozol nekünk az advent időszakában. Segíts, hogy ebben a pihenésben is felkészülhessünk Jézus születésére. Adj nekünk békét és nyugalmat, hogy eltávolodhassunk a mindennapi gondoktól és terhektől, és szívünkben helyet adhassunk a karácsonyi várakozásnak. Erősítsd meg hitünket, és nyisd meg szemünket a körülöttünk lévő jelekre, melyek Jézus eljövetelére utalnak. Adj erőt, hogy a hétköznapokban is tükrözzük szeretetedet és irgalmadat. Áldd meg pihenésünket, és segíts, hogy feltöltődve térhessünk vissza a hétköznapokba, hogy méltó módon készülhessünk az ünnepre.

Ámen.

2024. december 13., péntek

Az ír Alexiánusok idei karácsonyi képeslapja a knock-i látomás kápolnájával és a bazilikával.

2024. december 12., csütörtök

Filmajánló: Straume - Flow - Áradás (2024)
 
A történet egy természeti katasztrófával indul, amolyan újkori özönvízzel. Az emberek nyomtalanul eltűntek, látszólag csak az állatok maradtak életben a földön. Itt kapcsolódunk be a történetbe és egy cica és néhány túlélő (egy aluszékony vízidisznó, egy mókusmajom, egy barátságos labrador és egy madár) szemén keresztül tapasztalhatjuk meg ezt az apokaliptikus világot.

Számomra megszületett az idei év egyik legjobb filmje, a fiatal lett rendező Gints Zilbalodis kis csapatával valami egészen egyedit alkotott. Nagyon tetszett, hogy az állatok állatokként viselkednek, nem pedig beszélő, emberi tulajdonságokkal felruházott szuperhősökként. A látványvilág letaglózóan szép, a zene, a hangulat egészen földöntúli és még csak dialógusok sincsenek a filmben.

Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt tudom ajánlani ezt a kis csodát, aminek elvileg jövőre lesz itthoni premierje is nagyvásznon.

2024. december 11., szerda

Mikulás napján kaptunk egy kis havat, az ekkor született képekből válogattam amelyek a kolostorról és idősotthonról készültek.

 

2024. december 9., hétfő

A cicák a téli időszakban a legszebbek, dús szőrzetet növesztenek és úgy néznek ki, mint akik egy teljes dinnyét nyeltek volna le egészben. Kedvenc szabadúszó cicám Győrújbaráton.

2024. december 8., vasárnap

Könyvajánló: Dia könyv - A magyar diafilmgyártás története (2024)

Friss megjelenésű könyv, amely az idén 70 éves diafilm történetét meséli el, bemutatva annak minden oldalát. Sokunknak talán csak a gyerekeknek szóló mesék ugranak be a diafilmről, de a formátumot kihasználták ismeretterjesztés, művészeti előadások, hírek és még propaganda célokra is az évtizedek során. Pazar kiállítású könyv, rengeteg képpel, kicsiknek, nagyoknak egyaránt tudom ajánlani.

Della Mária: Téli csendben

Hópaplan alatt a föld tavaszt álmodik.
Éji vándor a Hold csöndesen elköszön.
Hajnalra megpihennek az ölelések.
Szobákba reggelre nyugalom költözik.

Fák ágai, mint kócos hajamon a dér,
ezüstösen csillog a kelő Nap-fényben
Fáznak a távolban a hófödte hegyek.
Eresz alatt eltévedt cinke didereg.

Míg a természet kint a fagyban elenyész,
bent Advent gyertyája áraszt meleget.
Megváltó születik, s vele jő a remény,
szeretet gyújt fákon, szívekben fényeket.

2024. december 7., szombat

Szent Alexius, Isten alázatos szolgája,

köszönjük a pihentető hétvégét, mellyel megajándékoztál bennünket. Eltávolodtunk a mindennapi gondoktól, és lelki békét, testi erőt nyerhetünk. Köszönjük a nyugalmat, a feltöltődést, a szeretteinkkel töltött időt, a csendes pillanatokat, melyekben közelebb kerülhettünk hozzád és egymáshoz. Segíts, hogy a hétvégén nyert erőt a hétköznapokban is hasznosíthassuk, a szolgálatban, szeretetben, és a Te példád követésében.

Ámen.

2024. december 6., péntek

 Ezt is megértem, életem első szelfije a Mikulással. Azért szakállban még van hova fejlődnöm:)

2024. december 5., csütörtök

Urunk Jézus, te mondtad, hogy amit egynek a legkisebbek közül teszünk, neked tesszük. Imádkozunk, hogy Szt. Alexius, Szt. Ágoston és Istenes Szent János közbenjárására téged táplálhassunk azokban, akik éheznek, neked adhassunk inni azokban, akik szomjaznak, téged ruházhassunk azokban, akik ruhátlanok, és téged vigasztalhassunk azokban, akik betegek. Szívünket mindig a Te országodért adjuk, és szereteted sürgessen bennünket tovább az úton. Ámen.

 

2024. december 4., szerda

Emlékek a múltból

Kis "promóciós" kártya a magyarországi Alexiánus misszió alapításának évéből 2003-ból.

2024. december 3., kedd

Képek a múltból - 2016 december

Rendünk akkori provinciálisa Daniel McCormick testvér látogatta meg a magyarországi missziót. A képen Leó testvérrel állnak a Szépművészeti Múzeum előtt, ahol a Rembrandt kiállítást néztük meg közösen.
 

2024. december 2., hétfő

Mennyei Atyánk,

Advent első hetében, hálás szívvel köszönjük, hogy megadtad nekünk a várakozás idejét, hogy felkészülhessünk Fiad, Jézus Krisztus eljövetelére. Segíts nekünk, hogy ne csak külsőleg, hanem lelkünk mélyén is készüljünk az ünnepre. Adj nekünk türelmet a várakozásban, és erősítsd meg hitünket. Segíts, hogy a mindennapi életünkben is tükrözzük szeretetedet és irgalmadat. Nyisd meg szívünket a szegények és a rászorulók iránt, és adj erőt, hogy segítsünk nekik.

Kísérd végig advent idejét, és segíts, hogy méltó módon ünnepelhessük Jézus születését.

Ámen.

2024. november 30., szombat

Advent első vasárnapjára

Schrenk Éva: Adventre várva
 
Várva várni azt, hogy eljön Jézus Krisztus csillaga.
Karácsonynak,születésnek, boldogságos, szent napja.
Minden héten meggyújtani egy új gyertyát: tűzvarázs.
Csendesedni, belül égni, Rá figyelni, halk szavát.
Szívet tárva ünnepelni, s énekelni dallamát.
 

2024. november 29., péntek

Az írek körében nagy népszerűségnek örvend a győri székesegyház egyik legszebb ékessége, a Könnyező Szűzanya kegyképe, amely az Írország és Skócia ellen hadjáratot indító Cromwell elől elmenekült ír Walter Lynch püspök közreműködésével került városunkban. Püsky János győri püspök hívta meg Győrbe, ahol élete végéig élt és hagyta a városra a Könnyező Szűzként ismert képet 1663-ban.

A képek a 2023 őszi felújítás végeztével készültek, a magyarországi Alexiánus közösség tagjával, Leó testvérrel.

Cromwellről:

https://m.mult-kor.hu/oldokles-isten-neveben---a-droghedai-verfurdo-20150925

A könnyező Szűzany kép részletesebb története:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-gyori-konnyezo-szuz-maria2020

 

2024. november 28., csütörtök

Szent Alexius, Isten szolgája, te vagy támaszunk, példaképünk és pártfogónk, amikor szolgálatunkat végezzük a betegek, szegények és idősek szolgálatában. Kérd Urunkat, küldjön elegendő hivatást kongregációnkba, hogy folytathassuk szolgáló örökségünket a szükséget szenvedők között. Ámen.

2024. november 27., szerda

Alexiánus Testvérek Idősek Háza – Önálló élet, biztonságos környezetben nyugdíjasoknak – Új idősek háza nyílik Győrújbaráton.

További info

Képek a múlból

A 2016 májusában a németországi Kleve városában tartott Generális gyűlés során a résztvevők (ír-, amerikai-, és német Alexiánus szerzetesek) a városnézés során meglátogatták Karl Leisner szobrát. Ő egy római katolikus pap volt, akit a dachaui koncentrációs táborban internáltak. Nem sokkal a szövetségesek általi felszabadítás után halt meg. Mártírrá nyilvánították, és 1996-ban II. János Pál pápa boldoggá avatta.
 
 

2024. november 26., kedd

A magyarországi Alexiánus misszió kolostorának Szent Bernadett kápolnája.

2024. november 25., hétfő

Szent Alexius,
 
Az alázatos szolgálat szentje, a hajléktalanok, a zarándokok és az Alexiánus testvérek patrónusa, az új hét kezdetén hozzád fohászkodunk. Segíts, hogy a hét minden napján a Te példád szerint élhessünk. Adj erőt a nehézségek leküzdéséhez, türelmet a próbák elviseléséhez, és bölcsességet a helyes döntések meghozatalához. Vezess minket a szeretet és az irgalom útján, hogy segítsünk a rászorulókon, és a Te példád szerint éljünk. Áldd meg munkánkat, családunkat, és minden szerettünket. Légy velünk minden percben, és vezess minket a Te fényedben.
 
Ámen.
 

2024. november 24., vasárnap

Mindenható Istenünk,

köszönjük a pihentető hétvégét, mellyel megajándékoztál bennünket. Eltávolodtunk a mindennapi gondoktól, és lelki békét, testi erőt nyertünk. Köszönjük a nyugalmat, a feltöltődést, a szeretteinkkel töltött időt, a csendes pillanatokat, melyekben közelebb kerülhettünk Hozzád és egymáshoz. Segíts, hogy a hétvégén nyert erőt a hétköznapokban is hasznosíthassuk, szolgálatban, szeretetben, és a Te példád követésében.

Ámen.

2024. november 21., csütörtök

Itt a tél és van rá esély, hogy akár már a héten lesz egy kis havazás. Ennek apropóján válogattam az ír Alexiánus kolostor és a knocki kegyhely havas fotóiból.


2024. november 20., szerda

Mindenható Isten, szerető Atyánk,

Alázatosan kérünk Téged, áldd meg az Alexiánus Testvérek közösségét szerte a világon.  Töltsd el őket Szent Alexius lelkületével, a szolgálat és az alázat szellemével.  Adj nekik erőt és kitartást fáradságos munkájukban, hogy szeretetteljes gondoskodásukkal enyhítsék a szenvedést és segítsék a rászorulókat.

Vezesd őket bölcsesség és irgalom útján, hogy felismerjék a szükségben lévők méltóságát, és méltó módon szolgálhassák őket.  Áldd meg hivatásukat, erősítsd elkötelezettségüket, és adj nekik bölcsességet a nehéz döntések meghozatalához.

Adj nekik egészséget, békét és reményt, hogy szolgálatukban fáradhatatlanul és szeretetteljesen munkálkodhassanak.  Védd meg őket minden veszélytől és bajtól, és vezess őket a Te igazságod és szereteted útján.

Áldd meg közösségüket, hogy szeretetben és egységben éljenek, és példájukkal inspirálják a világot.

Ámen.

2024. november 19., kedd

November 19. idősotthonunk patrónájának Szent Erzsébetnek, a szolgáló szeretet szentjének napja van. Emlékezzünk rá és példamutató életére egy szép verssel.

Tamás István: Árpád házi Szent Erzsébet

Valahol messze fenn, egy hatalmas várban,
élt szerényen Szent Erzsébet Türingiában.
Akár mindenütt, szerte a nagyvilágban,
szegénység volt az úr, de hittek a csodában.

Erzsébet a Szent, imáiban kérlelte istent,
ha irgalmas és kegyes a szegényen segítsen.
Ételt, italt adjon a földi halandónak,
a síró gyermeknek a mezőn dolgozóknak.

Kiürült már régen a padlás és a kamra,
nem jutott már sok, csak egyetlen falatka.
Erzsébet imái felszálltak az égig,
repültek az úrhoz, a tejúton végig.

- Hallgasd meg uram égi fohászomat,
ne hagyd a néped, hogy elsorvadjanak!
Fáradtan nyitotta ki könnyel telt szemét,
amit látott csoda volt, mindennél többet ért.

Megtelt a kosár, a patak hallal volt tele,
a kemencékben kenyér, s volt a háznak teje.
A vár ura a rokon, nem vette jó néven,
Erzsébet jóságát, mert segít a szegényen.

Kérdőre vonta hát, mi van a kosárban,
- mutasd csak gyorsan? - mondta a hálátlan.
A királylány elpirult, virág van csak nálam,
a halottaknak viszem, hogy emléküket áldjam.

S ahogyan a kosár fedelét felnyitja,
Száz szál piros rózsa nevet a gonoszra.
Elrestellte magát, a vén kelekótya,
kezével legyintett, menj - siess a dolgodra.

Csodatörtént! – mert a jó isten akarta,
a szegénynek élelem a halottnak rózsa!
A regélők szerint e csoda megesett,
az esetről ki így, ki úgy emlékezett!

A szentet ábrázoló szobor, az idősotthonunk társalgóját díszíti

2024. november 18., hétfő

Képek a múltból

2016-ban került megrendezésre rendünk Generális gyűlése május 6. és 14. között, a németországi Kleve-ben. A fotón a német Alexiánus közösség tagja, Bernhard-Maria testvér látható.

2024. november 17., vasárnap

2024. november 16., szombat

Leo testvér Boldog Brenner János (1931-1957) képe mellett, aki ciszterci szerzetes volt és az 1956-os forradalom leverését követő egyházüldözés vértanú áldozata lett. 

2024. november 15., péntek

Mennyei Atyánk, hálás szívvel köszönjük neked ezt a hétvégét, amely előttünk áll. Köszönjük a pihenés és a feltöltődés lehetőségét, hogy eltávolodhassunk a mindennapi gondoktól és terhektől. Adj erőt és békét szívünkbe, hogy ezt az időt a Te dicsőségedre és a szeretteinkkel való közösségben tölthessük. Áldd meg pihenésünket, és segíts, hogy feltöltődve térhessünk vissza a hétköznapokba. Ámen.

2024. november 13., szerda

Emlékek a múltból

A német Alexiánus közösség tagja Nikolaus testvér látogatott meg bennünket 2018 szeptemberében. A képek Budapesten a Szent István-bazilikában készültek. 

2024. november 11., hétfő

A héten ünnepeljük győrújbaráti idősotthonunk névadójának és védőszentjének, az odaadó szeretet példaképének Szent Erzsébetnek napját valamint a Szociális munka világnapját is. Mondjunk hálát mindannyiukért, akik szeretettel, odaadással gondoskodnak a rászorulókért. 

Árpád-házi Szent Erzsébet,

az önfeláldozó szeretet szentje, győrújbaráti otthonunk patrónája, könyörögj értünk. Kérünk, áldd meg otthonunk lakóit, adj nekik erőt, türelmet, békét és reményt. Vigasztald meg őket fájdalmukban, enyhítsd szenvedésüket, s öleld át őket szereteteddel, minden egyes pillanatban. Áldd meg otthonunk dolgozóit, adj nekik erőt és kitartást fáradságos munkájukban. Töltsd meg szívüket szeretettel és türelemmel, hogy méltó gondozást nyújthassanak lakóinknak. Áldd meg a hozzátartozókat, adj nekik erőt és reményt, hogy támogathassák szeretteiket. Töltsd meg szívüket szeretettel és türelemmel, hogy vigaszt és erőt adhassanak nekik. Áldd meg minden szerettünket, adj nekik egészséget, békét és boldogságot. Védd meg őket minden bajtól és veszélytől, s vezesd őket az igazság és szeretet útján.

Szent Erzsébet, kérünk, hallgasd meg imánkat, és közbenjárásoddal segíts nekünk, hogy méltók legyünk szeretetedre és áldásodra.

Ámen.

2024. november 9., szombat

Emlékek a múltból

Az idei provinciális választás idején reggeli szentmise a milwaukee-i Alexiánus közösség és a Fülöp szigeteki Alexiánusokkal a St. Mary Mother of God - Szűz Mária, Isten anyja templomban.
 

2024. november 8., péntek

Képek a múltból

A Szent Erzsébet Nővérek közösségének Aachen-i tagjai látogatták meg a győrújbaráti Alexiánus testvérek Szent Erzsébet Otthonát 2009-ben. Az 1. képen középen volt rendtársunkkal Pióval láthatók a nővérek.


2024. november 7., csütörtök

Urunk Jézus, te mondtad, hogy amit egynek a legkisebbek közül teszünk, neked tesszük. Imádkozunk, hogy Szt. Alexius, Szt. Ágoston és Istenes Szent János közbenjárására téged táplálhassunk azokban, akik éheznek, neked adhassunk inni azokban, akik szomjaznak, téged ruházhassunk azokban, akik ruhátlanok, és téged vigasztalhassunk azokban, akik betegek és börtönben szenvednek. Szívünket mindig a Te országodért adjuk, és szereteted sürgessen bennünket tovább az úton. Ámen.

2024. november 6., szerda

2024. november 4., hétfő

Szent Alexius,

kegyelmes védőszentünk, te, aki a földi gazdagságot elhagyva, szegénységben és alázatosságban élted életed, és a hajléktalanok, a zarándokok és az Alexiánus testvérek patrónusa vagy, könyörögj érettünk! E hét elején, segíts minket, hogy nyitott szívvel és szeretettel forduljunk a rászorulók felé. Adj erőt nekünk, hogy felismerjük a szegénységben élők méltóságát, és segítsünk nekik a nehézségeik leküzdésében. Vezess minket a szeretet és az irgalom útján, hogy tetteinkkel is tanúsítsuk hitet és szeretetet. Kérünk, oltalmazd a hajléktalanokat, adj nekik menedéket és meleget, táplálékot és reményt. Kísérd a zarándokokat útjukon, védd meg őket a veszélyektől, és vezesd őket céljukhoz. Áldd meg az Alexiánus testvéreket, adj nekik erőt és kitartást szolgálatukban, hogy szeretetteljes gondoskodásukkal enyhítsék a szenvedést.

Segíts nekünk, hogy példád követésével, alázatosan és szeretettel éljük életünket, és mindig emlékezzünk arra, hogy a legnagyobb gazdagság a szeretet és az Isten és embertársaink iránti odaadás.

Ámen.

2024. november 3., vasárnap

Fotó: A magyarországi Alexiánus kolostor
Szent Bernadett kápolnájának keresztje két galambbal.

2024. november 2., szombat

Lebó Ferenc 2019-ben felavatott Csillaggyermek című szobra a győri Szentlélek templom mellett Halottak napján, amely a meg nem született vagy korán elhunyt gyermekekre emlékezik.

 

2024. november 1., péntek

Mindenható Istenünk,

Mindenszentek napján ünnepeljük a szentek közösségét, akik előttünk jártak a hitben és most örvendeznek a szentek dicsőségében. Hálát adunk példaadó életükért, tanúságtételükért és hálával emlékezünk meg azokról, akik a feltámadás reményében haltak meg. Emlékezzünk továbbá minden ismert és ismeretlen szentre, akiknek neve be van írva az élet könyvébe. Sorsuk, bár különbözőek voltak, mégis egyesítette őket a rászorulók iránt érzett szeretetük. Példájuk inspiráljon minket arra, hogy a megszentelt életét útját járva éljünk. Add meg nekünk Urunk, a kegyelmet, hogy az ők nyomdokaiba léphessünk, neked tetsző életet éljünk, és egy napon csatlakozzunk hozzájuk a Te örök dicsőségedben.

Krisztus a mi Urunk által, Ámen.

Közeleg Halottak napja, emlékezzünk meg elhunyt szeretteinkről.
 
Pecznyik Pál: Vándorok vagyunk

Két évszám között rövid kis vonás,
Földi életünk csupán villanás.
Mint borús égen villám fénye ad,
Suhan, mint madár, mint a gondolat?
Mégis oly sokan kérkednek vele,
Mások keze meg munkával tele.
Időt nyújtani soha nem lehet,
Rövid az időnk itt a föld felett.
Halál éjjele hamar ránk borul,
Porból szőtt testünk ismét porba hull.
Vándorok vagyunk, ha tetszik, ha nem,
Ha szólít az Úr, innen menni kell.
Időnk itt rövid, úgy bánjunk vele,
Hogy életünk lehessen tele
Égi örömmel, amely végtelen,
s tükrözze arcunk majd a mennyben fenn!
 
Fotó: a kisbaráti temető halottak napján.
 

2024. október 31., csütörtök

Közös vacsora az Elk Grove Village-i (1. kép) és a Milwaukee-i Alexiánus közösség tagjaival (2. kép) és a Fülöp szigeteki Alexiánusokkal, a szeptemberi Provinciális gyűlés idején.