Emlékek a múltból - a győrújbaráti Szent Alexius rendház szentelésének emléklapja - 2007 május 20.
2024. július 31., szerda
Egy érdekes dokumentum a múltból, amely felsorolja a 2005 október 23-án a győrújbaráti Szent Alexius kolostor alapkövének megáldásakor az időkapszulába zárt tárgyak listáját, köztük Kis Szent Teréz és Szent Alexius ereklyéjét is.
A ceremónián részt vett Pápai Lajos győri megyéspüspök, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, Lawrence Krueger Alexiánus tartományfőnök és az ír közösség tagja Barry Butler is.
2024. július 30., kedd
Könyvajánló: Lévainé Dr. Kovács Marian – Gyerekállam - Gyerekálom
Részlet a könyv ajánlójából:
„A könyv fájdalmasan szép bemutatása utcagyerekeket befogadó intézményeknek, pedagógiai modelleknek. Fiatalokat, gyermekeket demokráciára nevelni kizárólag demokratikus környezetben lehet. A Benposta ilyen, egy igazi demokratikus gyerekköztársaság. Nem csak megismerteti a gyerekeket a demokrácia alapelveivel, de nyitottá, fogékonnyá teszi őket közösségük problémáira, és olyan élettapasztalatot biztosít, amelyből megérthető és megérezhető, hogy egy közösség sikere a benne lévők együttműködésén múlik.” Gonda Eva, ifjúságsegítő
A könyv a legkiszolgáltatottabb, legszegényebb, legveszélyeztetettebb kolumbiai utcagyerekek sorsán keresztül mutat be egy fantasztikus kezdeményezést, annak megálmodóit, megvalósítóit, segítőit. Köztük a jezsuita Mustó Péter atyát is, akivel még a Covid előtti időkben volt szerencsém találkozni, a dobogókői jezsuita lelkigyakorlatos házban a Manrézában. Őrá fokuszál a „Padre Píter” című dokumentumfilm, amely bemutatja ezt az érdekes „vállalkozást” Bogotában.
A teljes dokumentumfilm magyar szinkronnal megtekinthető:
2024. július 29., hétfő
Drága Szent Alexius, a zarándokok védőszentje, kérünk, kísérj minket az elkövetkező héten és segíts, hogy életünk zarándokútján békességet és erőt találjunk. Legyél mellettünk, vezess minket az igazság és szeretet útján, és segíts, hogy mindig érezzük a Te védelmező jelenlétedet. Adj erőt és bölcsességet ahhoz, hogy minden kihívást és próbatételt sikeresen leküzdjünk és növekedjünk hitünkben és kitartásunkban. Áldjad meg az utunkat, hogy megtaláljuk a békét és az útjelzőket a boldogsághoz. Köszönjük Neked, hogy mindig mellettünk vagy és minden kérést meghallgatsz. Ámen.
2024. július 28., vasárnap
2024. július 27., szombat
Ó Szent Alexius, te, a zarándokok védőszentje, hívunk téged, hogy kísérj minket ezen a hétvégén. Segíts, hogy megtaláljuk a békét és belső nyugalmunkat, és vezess bennünket az igazság és szeretet útján. Kérünk, segíts, hogy megtaláljuk az időt a pihenésre és feltöltődésre, és hogy szeretteinkkel való együttlétünk legyen áldott és örömteli. Óvd meg minket a veszélyektől és segíts, hogy értékes pillanatokat élhessünk át. Áldj meg minket az ezen a hétvégén, és kísérj minket minden lépésünknél. Kérünk, add a kegyelmedet és áldásodat ránk ezen a hétvégén. Köszönjük, Szent Alexius, hogy itt vagy velünk mindig. Ámen.
2024. július 26., péntek
Filmajánló: Az apa - The Father (2020)
Egy család szembesül édesapjuk (Anthony Hopkins ezért az alakításáért elnyerte második Oscar díját) rohamos szellemi leépülésével, kiderül, hogy Alzheimer-kórban szenved. Ebben a témában jobb, érzékenyebb, empatikusabb alkotást én még nem láttam, mindenkinek tudom ajánlani a filmet, ami magyar szinkronnal is elérhető.
A demencia témában még érdemes megnézni a Zuhanás - Falling (2021) mozit is Viggo Mortensen rendezői debütálásában (Aragorn a Gyűrűk ura trilógiából, vagy a kiváló öt Oscar-t nyert Zöld könyv túlsúlyos olasz sofőrje) és Lance Henriksen főszereplésével (A bolygó neve halál - Aliens 1986), ez a film szintén magyarul nézhető.
Előzetesek:
https://www.youtube.com/watch?v=4TZb7YfK-JI
https://www.youtube.com/watch?v=HVd9k3U2_Hw
2024. július 25., csütörtök
Dublini múzeum túra 2.
Az Ír Nemzeti Múzeum – Dekoratív Művészeti és Történeti kiállításának keretében tekinthető meg Írország viharos történelmét bemutató tárlat az 1702-ben épült Collin Barracks (Collin laktanya) épületében. Mostani nevét az ír szabadságharcosról Michael Collins-ról kapta és Írország katonai múltját mutatja be rengeteg tárgyi emléken (ruhák, fegyverek, fotók) keresztül. Az itt született képekből válogattam.
2024. július 24., szerda
Ó Szent Alexius, könyörögj értünk az Alexiánus Testvérekért, akik szerte a világon szolgálják a rászorulókat. Segíts nekik, hogy testben-lélekben egészségesen tudják végezni áldásos munkájukat, és hogy mindig megőrizzék hitüket és kitartásukat a jó cselekedetekben. Áldd meg őket az erővel és a bölcsességgel, hogy a szükséget szenvedőknek segítsenek, és hogy a kegyelem és a szeretet által vezessék őket minden nap. Segíts nekik, hogy részt vehessenek abban a közös küldetésükben, melyben egy jobb és emberségesebb világot teremtenek mindenki számára. Áldd meg a világ minden táján szolgáló Alexiánus Testvéreket és gyarapítsd közösségeiket, hogy még több embernek tudjanak segíteni és reményt adni számukra. Ámen.
Könyvajánló: Rieger Tibor (2016)
Gyönyörű kiállítású könyv, amely az idén 84 éves Rieger Tibor Kossuth díjas szobrász munkásságának állít emléket. Diákként a győri bencés gimnáziumban tanult művész több munkája is megtalálható itt Győrben, köztünk Czuczor Gergely és Jedlik Ányos szobra, a Baross úton Sárkányölő Szent György alakja, Mária szobor a Szentlélek templomban vagy a Weöres Sándor idézettel (...gurul a labda, sül a fánk, mosolyog hetven unokánk.) díszített Nagymama. És a győrújbaráti kolostorunkban található 2006-os Szent Alexius szobor is az ő munkája. A fekete-fehét képen a művész látható a szobrával.
2024. július 23., kedd
2024. július 22., hétfő
Terror Háza – Andrássy út 60.
Ó Szent Alexius, zarándokok védőszentje, könyörögj értünk és kísérj minket ezen a héten az életünk zarándokútján. Segíts, hogy megtaláljuk az utunkat és az életünk értelmét. Vezess minket az igazság és a szeretet útján, hogy minden lépésünk szent célt szolgáljon. Áldd meg utunkat, hogy megtaláljuk a békét és az örömöt a hétköznapok során, és segíts, hogy minden kihívás és próbatétel erősítsen bennünket hitünkben és kitartásunkban. Áldd meg a zarándokokat szerte a világon, és segíts, hogy minden lélek megtalálja az otthonát és a megbékélést. Ámen.
2024. július 21., vasárnap
Bakonybéli pillanatok 3.
A bencés vonatkozású helyeken kívül Bakonybélben mindenképp érdemes meglátogatni a helyi tájházat is, ami a rengeteg tárgyi emléken keresztül (használati tárgyak, bútorok) bemutatja, hogy hogyan éltek az emberek a múltban itt. A kiállításnak egy szépen felújított zsindelytetős ház ad otthont, ahol egy terem Cseh Tamás énekes érdekes szenvedélyének állít emléket, aki a szocializmus idején indián közösséget hozott itt létre és nyaranta ezt a kultúrát elevenítették itt fel Bakonybélben. A tájház egy jópofa retró kiállítással is bővült az elmúlt években, ahol az 50-es évektől kezdve régi játékok, motorok, használati tárgyak, bakelit lemezeket stb. vannak kiállítva.
És persze az ír Alexiánus közösség tagjával, Barry testvérrel elmentünk a Borostyán kúthoz is, ahol a hagyomány szerint Szent István fiának tanítója Szent Gellért töltött éveket (1. kép).
2024. július 20., szombat
Filmajánló: A mennyország kapujában - Knockin' on Heaven's Door (1997)
Két nagyon különböző ember sorsa fonódik össze egy kórházban, ahol mindegyikükkel közlik, hogy gyógyíthatatlan betegek és csak pár hónapjuk van hátra. Az egyikük egy belevaló, nagyszájú vagány (Til Schweiger) és agydaganatot diagnosztizálnak nála, másikuk pedig egy félénk mamlasz, neki pedig csontrákja van. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve írnak egy közös bakancslistát és elindulnak életük utolsó nagy kalandjára.
Ha valamihez hasonlítanom kellene ezt a filmet, akkor a zseniális francia Életrevalókhoz (Intouchables, 2011) tudnám. A néző azonnal szívébe zárja a szeretnivaló, esendő szereplőket és német film ellenére, még a humora is jó. És nem véletlen a két legnagyobb filmes portál magas pontszáma sem (IMDB:7.8, Rotten Tomatoes: 9.2), ami szerintem megérdemelt. Kiváló mozi, magyar szinkronnal nézhető, csak ajánlani tudom!
Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=IzMIoaISKb8
Szent Alexius, kérünk, hallgasd meg imáinkat és kérésünket ezen a hétvégén. Kísérj minket az életünk utazásán, és adj erőt és bölcsességet ahhoz, hogy megtaláljuk az életünkben az értelmet és a célt. Segíts, hogy értékeljük a pihenés lehetőségét és a szeretteinkkel való együttlét áldásait. Kérünk, add meg nekünk a nyugalmat és a lelki feltöltődést ezen a hétvégén, hogy felkészülten és frissen térhessünk vissza a mindennapi feladatainkhoz. Köszönjük a segítségedet és az irányításodat az életünkben. Ámen.
2024. július 19., péntek
Bakonybéli pillanatok 2. - Szent Mauríciusz Monostor
2024. július 18., csütörtök
2024. július 17., szerda
Saint Alexius, man of God so pure,
His faith and love forever endure.
A life of selflessness and devotion,
A true example of deep emotion.
In service to the poor and in need,
He showed compassion with every deed.
His prayers uplifted the suffering soul,
And his kindness made the broken heart whole.
A humble man, he sought no acclaim,
But worked in silence, in Jesus' name.
His faith in God was unwavering,
And his love for all was unyielding.
Saint Alexius, a beacon of light,
Guiding us through the darkest night.
His life inspires us to be kind,
And in God's love, true solace find.
May we learn from his humble grace,
And in God's love, let our hearts embrace.
Saint Alexius, man of faith so true,
Pray for us, and guide us, in all we do.
Ima az Alexiánus rend védőszentjének ünnepén
Ó, Szent Alexius, hűséges szolgája a Mennybéli Atyának, ma tisztelettel és hálával emlékezünk rád, aki hűségesen szolgáltad az Istent és segítetted az embereket. Kérünk téged, hogy védjed az Alexiánus Testvérek szerzetesrendjének minden tagját és áldd meg őket a Te bölcsességeddel és irgalmas szereteteddel, hogy hűségesen járjanak az Úr útjain és példát mutassanak másoknak az önzetlen szolgálatban és szeretetben. Áldd meg őket kegyelmeddel és szereteteddel, hogy hűségesen szolgálhassák az Istent és az embereket. Kérjük közbenjárásodat rendünk minden támogatója, az intézményeinkben lakók, dolgozók, hozzátartozóik és szeretteik számára is, áldd meg őket egészséggel, bölcsességgel és örömökben gazdag élettel. Köszönjük Neked, hogy szent közbenjárásoddal mindig mellettünk vagy. Ámen.
2024. július 16., kedd
1. Savelli Alexius vagyonos és befolyásos szülőktől született Rómában az 5. században. Édesapja, Euphemianus római nemes volt, aki a császár udvarának egyik legmagasabb beosztását viselte. Euphemianus és felesége, Aglae jótékonysága ismertté tette őket a szegények és szerencsétlenek körében. A hosszú ideig gyermektelen pár imái végül meghallgatásra találtak és fiúk született. Az Alexius nevet adták neki, és ő felnőve követte szülei példáját, idejét és képességeit a jó cselekedetekre fordította. Szüleinek mindig engedelmeskedett, és annak ellenére, hogy életét Isten szolgálatára kívánta szentelni, beleegyezett a számára előkészített házasságba. Esküvője napján azonban elmondta vágyát menyasszonyának, hogy Istent kívánja szolgálni. Ő áldását adta Alexius döntésére, aki elhagyta otthonát és elutazott a Szentföldre, majd letelepedett Edesszában, egy szíriai városban…
2. Az Edesszában eltöltött jó tíz év imádságos életet, önfeláldozást és önsanyargatást jelentett, mindenét a szegényeknek adta, és a koldusok között keresett helyet magának, akik a Miasszonyunkról elnevezett templom kapujában álltak. Alamizsnából élt, de csak annyit tartott meg magának, amennyire mindenképpen szüksége volt, a felesleget a többieknek adta, akik még szegényebb körülmények közt éltek. A hagyomány szerint, Alexiust mint „Isten választott emberét” szólította egy titokzatos hang a templomban, amelyet sokan hallottak: „Hozzátok ide az Isten emberét, mert méltó a Mennyek Országára. Az Isten lelke rajta, és imádsága felszáll, mint a tömjén füstje Isten színe előtt. Ő az, aki a templom kapujában áll.” Azért, hogy elkerülje az emberek figyelmét, a nyilvánosságot, Alexius elmenekült és Laodiceába akart hajózni - a szentet ábrázoló alkotásokon a hajó, ezekre a kalandos utazásokra utal. Az isteni gondviselés azonban közbelépett, és Alexius ismét szülővárosában, Rómában találta magát…
3. Ismeretlen maradva, családjától engedélyt kért, hogy a házukban lakhasson. Az apja megengedte, azt hitte, hogy fia egy szükséget szenvedő szegény idegen, és ezek után Alexius mintegy tizennyolc évig apja palotájában élt a lépcső alatti zugban. Egy szolgát bíztak meg, hogy törődjön vele, azonban megaláztatásban, megvetésben és rossz bánásmódban volt része, amit Alexius alázattal elfogadott, s közben idejét imádságban töltötte, csekély táplálékát pedig megosztotta másokkal, akik nagyobb szükséget szenvedtek. Családja soha nem tudta meg, hogy az ő fiúk volt az az idegen, aki a lépcső alatti zugban húzta meg magát. Amikor felismerte, hogy halála közeleg, leírta élete egész történetét. Úgy halt meg, hogy kezében szorította az elkészült iratot. A házban való jelenlétét ugyanaz a titokzatos hang tudatta a római papsággal, amely Edesszában „Isten embereként” szólította. „Keressétek meg az Isten emberét, keressétek Euphemianus házában.” Ezután Arcadius és Honorius császárok eljöttek Ince pápával a házhoz, és tudomást szereztek a szolgáktól Alexiusról, aki a lépcső alatt élt és türelméről, életszentségéről ismertek. Ott találták meg a zugban, már holtan, arca azonban fényesen ragyogott. Senki nem tudta kivenni kezéből az írást, és csak a pápa utasítására engedett azonnal a halott Alexius keze. Hangosan felolvasták a történetét, és mindenki, a család tagjai is megtudták, ki volt ő. Úgy tartják, hogy július 17-én halt meg.
4. A pápa és a két császár Alexius testét hordágyra tették, körbe vitették a városban, és kihirdették, hogy Isten emberét, akit korábban hiába kerestek, megtalálták. Az egész nép szaladt, hogy lássa őt. A betegek, akik megérintették a testét, meggyógyultak, a vakok visszanyerték látásukat, a megszállottak megszabadultak a gonosz lelkektől. Alexius testét végül a Szent Bonifác templomban (Santi Bonifazio e Alessio all' Aventino) helyezték nyugalomra, ahol Szent Alexius szentélye mind a mai napig megtalálható a falépcsővel együtt, amely alatt a szent élt atyja házában. Hivatalosan a katolikus egyház 1697-óta emlékezik meg Szent Alexiusról, amit minden év július 17-én tartunk. A szentek könyvében Szent Elek néven találhatjuk.
2024. július 15., hétfő
A képen szereplő Szent Alexius szobor eredetije a győrújbaráti kolostor belső udvarában áll.
2024. július 13., szombat
2024. július 12., péntek
2024. július 11., csütörtök
2024. július 10., szerda
2024. július 9., kedd
Filmajánló: A Pont-Neuf szerelmesei - Les amants du Pont-Neuf - The Lovers on the Bridge (1991)
2024. július 8., hétfő
Dublini múzeum túra 1.
Szent Alexius, hálás szívvel köszönjük Neked a hétvégét, amellyel megajándékoztál bennünket. Köszönjük a gyógyító pihenést, a felhőtlen örömöt és a szeretettel teli pillanatokat, amiket szeretteink körében tölthettünk. Kérünk, vezess és védj minket az új héten, és adj erőt, hogy szolgálhassunk másokat és terjeszthessük szent neved dicsőségét. Áldd meg mindazt, amit teszünk, és támogass bennünket, hogy szeretetben és kegyelemben élhessünk. Ámen.