2013. június 17., hétfő

Versek

Otthonunk lakója Györgyi néni már régóta ír verseket, ezekből szemezgettünk és szeretnénk párat megosztani a blog olvasóival.

Könyörgő imádság
 
Uram ki irányítod életünk,
Ki mellettünk vagy és segítsz nekünk.
Kérlek segíts most rajtam is,
Adj több erőt, s kedvet is.
Mert munkát, mit kitűztem magamnak,
Sokaknak tudom, nevetség tárgya csak.
De van ki bíztat, s ez öröm nekem,
Rajtam nem nevet, érzem, hogy szeret.

 
 
Györgyi nénivel

2013. május 28., kedd

Látogatók Olaszországból

A hétvégén a Szent Erzsébet Otthonunk vendégeket fogadott Olaszországból. Az E.D.E. szervezet (European Association of Directors of Residential Care Homes for Elderly) képviselői, hazánkban egyedüliként, a mi otthonunkat látogatták meg, tapasztalatszerzés céljából. A szervezet célja, az Európában működő idősek otthonainak megismerése, fejlődési, fejleszthetőségi irányainak vizsgálata és hogy az így szerzett tapasztalok felhasználásával hatékonyabbá, jobbá tehessék ezen intézmények működését.


Látogatóinkkal a Szent Erzsébet Otthon előtt

2013. május 25., szombat

Generális gyűlés 2013

Idén a magyarországi misszió adott otthont az Alexiánus Testvérek Kongregációjának legfontosabb összejövetelének, a generális gyűlésnek. Ebben rendünk legfőbb elöljárói tanácskoztak az egyes provinciákat érintő kérdésekről, problémákról, jövőbeli tervekről.


Balról: Alexius testvér, Pió testvér, Warren Longo testvér,
Edward Walsh generális, Dominikus testvér, Istenes Szent János testvér,
Daniel McCormick provinciális, Antal testvér, Leó testvér
 

2013. május 24., péntek

József testvér temetése

A május 15-én szerdán, délután 2 órakor kezdődő gyászmisét dr. Pápai Lajos megyéspüspök celebrálta, amelyet kolostorunk előtt tartottunk. A mise végén rendünk legfőbb elöljárója, Edward Walsh generális atya és a Szent Erzsébet Otthon igazgatónője Dr. Szécsiné Domonkos Erzsébet emlékezett József testvérről. Utolsó útján József testvért elkísérték rendtársai, otthonunk dolgozói, lakói, a Mária iskolatestvérek, a bencés, a kármelita, és a pálos atyák, a domonkos és szervita nővérek képviselői. A temetést agapé követte, ahol a barátok emlékeztek meg elhunyt József testvérről, a magyarországi Alexiánus misszió megalapítójáról.
 

2013. április 30., kedd

Amerikai látogatás

József testvér március 22-től egy hónapra Amerikába utazott, ahol meglátogatta az amerikai közösségeinket, a beteg testvéreket és rendünk támogatóit, jótevőit. Az utazás létrejöttében köszönjük Daniel McCormick provinciális támogatását és segítségét.

József testvér és Daniel McCormick provinciális

2013. április 28., vasárnap

Teréz Misszió VI. Országos Találkozó

Április 20-án Mocsán, Pió testvér szülőfalujában tartották a Teréz Misszió VI. Országos Találkozóját. Az egész napos rendezvénysorozat a Rózsafűzér Királynője templomban kezdődött Brúnó atya előadásával, a papi hivatás fontosságáról. Ezt követte a püspöki szentmise, amit Dr. Pápai Lajos megyéspüspök celebrált a vendégpapok koncelebrálása mellett. A délutáni programban filmvetítés és előadás szerepelt Kis Szent Terézről, majd három órától Brúnó atya vezetéséve az Irgalmasság Óráján imádkoztak az egybegyűlt hívek.

Szent Teréz szobra előtti ereklyék (balról): Szülei, Szent Teréz és Don Bosco ereklyéje