Rekollekciós napunkon a dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök által megnyitott Edith Stein kiállítást néztük meg. A II. János Pál Pápa által szentté avatott, vértanúhalált halt kármelita apáca, Európa társvédőszentjének életét bemutató kiállítás december 21-éig tekinthető meg a győri Zichy Ferenc Látogatóközpont káptalanházában.
2014. november 3., hétfő
Nyugdíjas Egyetem
A Győri Városi Egyetemi Csarnokban megrendezett, immár kilencedik félévénél tartó Nyugdíjas Egyetem nagy népszerűségnek örvend otthonunk lakóinak körében is. Kottmayer Tibornak a halottak napja után megrendezett "A temetkezés építészete" című előadása is nagyon érdekes, elgondolkodtató volt.
2014. október 24., péntek
Intézményi kirándulás 2014
Idei intézményi kirándulásunk főbb állomása Sopron, Horitschon és Oberpullendorf voltak. A soproni városnézés és a bencés Nagyboldogasszony templom, vagy ahogy a városban mindenki ismeri Kecsketemplom meglátogatása után következett a Horitschon és Oberpullendorf közti hajtány túra. Az időjárás is kegyeibe fogadott minket, így a jó 25 km-es utat kellemes időben és szép tájakon tehettük meg.
2014. szeptember 4., csütörtök
Amerikai út
Az amerikai testvérek meghívására, a nyáron két hetet tölthettünk Amerikában. Utunk három fő állomása Chicago, Saint Louis és a Tennessee államban található Signal Mountain voltak. Alkalmunk volt megismerni a testvéreknek, a helyi igényekre, problémákra válaszoló sokszínű szolgálatát és egy kis "kóstolót" kapni az amerikai kultúrából, életformából, mentalitásból. Köszönjük a testvérek meghívását, vendégszeretetét, sok szép élménnyel és hasznos, elgondolkodtató tapasztalattal térhettünk vissza utunkról.
Középen balról: Pál testvér, Leó testvér, Alexius testvér és Tamás testvér
2014. szeptember 2., kedd
Egyháztörténeti konferencia
Augusztusi rekollekciós napunkat Veszprémben töltöttük, ahol egy kétnapos konferencián vettünk részt "Szerzetesrendek a veszprémi egyházmegyében" címmel. A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola adott otthont az eseménynek, mely négy szekción belül - középkor, kora újkor és újkor, művelődéstörténet és legújabb kor - tárgyalta az ezeréves veszprémi egyházmegye történetét.
A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola
2014. augusztus 20., szerda
Augusztus 20.
Így emlékezünk Istvánra,
Ki államot alapított,
Istenhitre megtanított.
Óh, mennyi gond tépte, marta,
Hogy a népét egyben tartsa.
Törvénykönyve rögzítette,
Mint helyes a magyar tette.
Égi anyánkat felkérte,
Legyen hazánk védelmére..."
(Juhászné Bérces Anikó)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

