2026. november 1., vasárnap

Istenünk, Mindenszentek napján szeretettel és hálával emlékezünk mindazokra, akik előttünk jártak, életükkel példát mutattak, és hitük, szeretetük, emberségük révén közelebb vitték egymáshoz az embereket. Hálát adunk mindazokért, akik életük során másokért éltek, segítették a rászorulókat, vigaszt nyújtottak a nehéz időkben, és szeretetükkel nyomot hagytak a világban. Emlékezünk azokra is, akiket név szerint ismerünk, és azokra, akiknek történetét talán soha nem hallottuk, de életük ugyanúgy értékes volt előtted. Példájuk segítsen bennünket abban, hogy mi is több szeretettel, türelemmel, megértéssel és odafigyeléssel forduljunk egymás felé. Adj erőt, hogy a mindennapokban is a jóságot válasszuk, és soha ne feledjük, hogy az igazi érték abban rejlik, amit szeretetből adunk másoknak. Őrizd szívünkben az örök élet reményét, és segíts, hogy egy napon mi is újra találkozhassunk azokkal, akik már előttünk elindultak ezen az úton. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

2026. október 31., szombat

Látogatás a két ír Alexiánus testvér sírjánál. Dominic testvérrel még volt szerencsém találkozni anno.


 

Emlékek a múltból - A mostoni (Manchester külvárosa, Északnyugat-Angliában) kápolna és temető, ahol az angol Alexiánus testvérek nyugszanak. A fotók 1994-ből valók.






Az írországi Alexiánus kolostor udvarán álló emlékmű, amely az évszázadok során elhunyt testvérekre, valamint a rend segítőire és támogatóira emlékezik. Az 1334-es dátum a rend hivatalos egyházi elismerését, létrejöttét jelöli.





A magyarországi Alexiánus Testvérek közössége, Alexius testvér és Leó testvér szeretetteljes, békés hétvégét kíván a győrújbaráti Idősek Otthona és az Idősek Háza minden lakójának, dolgozójának és szeretteiknek. A közelgő Mindenszentek és Halottak napja alkalmából kívánjuk, hogy ezek a napok hozzanak mindannyiunk számára csendes elmélyülést, hálás emlékezést, lelki békét és szeretetteljes együttlétet. Emlékezzünk hittel és szeretettel azokra, akik már nincsenek közöttünk.

Radó Polikárp, benedekrendi szerzetes, könyvtörténész, egyetemi tanár írása a mindenszentek és halottak napjáról, az 1949-es Vigíliából





Emlékezés halottainkra

Reggeli zsolozsmánk - a szerzetes testvérek közös imádsága - folyamán, mindig megemlékezünk az aktuális nap rendi halottjairól. Ez nem csak a Szeplőtelen Fogantatás Provinciára, hanem az összes Alexiánus ház (amerikai, német, Fülöp-szigeteki, írországi és magyarországi misszió) elhunytjaira is vonatkozik.

Idézet a nekrológból: "Ez a nekrológ nem teljes. A benne szereplő testvérek nevei, az egyes Alexiánus házak nekrológjaiból, temetőkből összegyűjtött adatokból és más dokumentumokból valók. A korai századokból fennmaradt nevek, főként a közösségek vezetői voltak, az ő neveik szerepeltek az előkerült írásokban. A századok során a különböző Alexiánus házakban talált adatok hiányosak voltak, a 19. század közepéig nem volt rendszeres nyilvántartás a testvérekről, novíciusokról és az ő halálukról. A rend sok évszázados története alatt megannyi értékes információ semmisült meg, különösen a francia forradalom - 18. század vége - idejében. Sok száz Alexiánus testvér neve nem szerepel ebben a nekrológban, akik életüket adták a betegekért és szegényekért, de akikről nap mint nap, meg kell, hogy emlékezzünk."