Képek a múltból
Ma van Szent Gellért (980–1046) velencei származású bencés szerzetes, püspök és vértanú ünnepe, aki a magyar kereszténység egyik fontos alakja volt. Magyarországra érkezve egy ideig a bakonybéli bencés monostorban élt, ahol elmélyült imádságban és tanulásban készült későbbi küldetésére. Itt kapcsolódott szorosan Szent István király fiához, Szent Imre herceghez is: Gellért lett Imre nevelője és lelki tanítója, így jelentős szerepe volt a fiatal herceg keresztény szellemi és erkölcsi nevelésében. Később a csanádi egyházmegye első püspöke lett, és nagy részt vállalt a magyarországi kereszténység megszilárdításában. 1046-ban a pogánylázadás során vértanúhalált szenvedett.
A képek a bakonybéli látogatásaink során születtek, főként külföldi Alexiánus testvéreknek bemutatva a helyszínt, ahol a bencés vonatkozású látványosságok mellett (a monostori épületegyüttes: templom, látogatóközpont, vendégház, gyógynövény kert), még érdemes ellátogatni a festői szépségű Borostyán kúthoz is Szent Gellért szobrával. És látni kell a helyi tájházat is, ami a rengeteg tárgyi emléken keresztül (használati tárgyak, bútorok) bemutatja, hogy hogyan éltek az emberek a múltban itt. A kiállításnak egy szépen felújított zsindelytetős ház ad otthont, ahol egy terem Cseh Tamás énekes érdekes szenvedélyének állít emléket, aki a szocializmus idején indián közösséget hozott itt létre és nyaranta ezt a kultúrát elevenítették itt fel Bakonybélben. A tájház egy jópofa retró kiállítással is bővült az elmúlt években, ahol az 50-es évektől kezdve régi játékok, motorok, használati tárgyak, bakelit lemezeket stb. vannak kiállítva. Na meg a Pannon Csillagda és az Erdő Múzeum, gyönyörű hely, ha kimaradt volna, érdemes pótolni!








