Február 13 és 18-a között ír testvéreink, Dermot O'Leary testvér, Dominic Walsh testvér és Luke Polding testvér látogattak hozzánk, az írországi Churchfield-ből. Az ír közösség nem betegápolással foglalkozik, hanem lelkigyakorlatos házat vezetnek, szentségimádásokat tartanak. Saját kis gazdaságot vezetnek, állatokat tartanak, növényeket termesztenek, kenyeret sütnek. Az ír testvérek nagyon jól érezték magukat közösségünkben, kicsit jobban megismerhették városunkat, Pannonhalmára is ellátogattak és hétfőn, kipihenve, kellemes emlékekkel távozhattak tőlünk.
2013. február 22., péntek
2013. február 21., csütörtök
Betegek Világnapja
Február
12-én kedden emlékeztünk meg ünnepi szentmise keretében a Betegek
Világnapjáról, amelyet II. János Pál kezdeményezésére, 1993-tól ünnepelnek meg
világszerte. A szentmise főcelebránsa Dr. Németh Gábor atya, szemináriumi
prefektus volt, a téti plébános Kántor Antal atya és Megyeri Ciprián atya
koncelebrálása mellett.
2013. február 11., hétfő
Antal testvér beöltözése
Február 2-án, Urunk bemutatásának, a Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, ünnepi szentmise keretében tartottuk Lázár Balázs jelöltünk beöltözését és noviciátusba lépését. A szentmise fő celebránsa Bausz András atya volt, Horváth Dori Tamás OSB és Sárai-Szabó Kelemen OSB atya koncelebrálása mellett. Balázs rendi neve, a XIV. században élt Boldog Magyar Antal után Antal testvér lett. A jeles eseményen résztvettek Antal testvér szülei, rokonai, barátai és egy új érdeklődőnk is, aki szeretne csatlakozni szerzetesi közösségünkhöz.
Közös kép a mise után
2012. december 25., kedd
Éjféli mise
December 24-én, a magyarországi alexiánus misszió 2003-as megalapításának történetében először, kolostorunk Szent Bernadett kápolnájában ünnepeltük Megváltónk megszületését. Az Alexiánus Kongregációért, annak tagjaiért és mindannyiunk szeretteiért felajánlott ünnepi szentmisét Fr. Antal atya celebrálta közösségünknek.
2012. december 17., hétfő
Karácsonyi üdvözlet
Ajánlás
(Siklós József)
Ünnepelj, de ne vesztegelj
ott a jászol mellett.
Azt ismerd meg, kiben minden
ígéret betellett!
Hited reményt, békességet,
üdvösséget úgy hoz,
ha eljutsz a kisdedtől
a győzelmes Krisztushoz.
***
2012. december 15., szombat
Ideiglenes szerzetesi fogadalomtétel
December 8-án a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, Leó és Alex testvérek ideiglenes fogadalmat tettek a kisbaráti Szeplőtelen Fogantatásról nevezett templomban. Az ünnepélyes szentmisét Horváth Dori Tamás OSB celebrálta, az olvasmányt és a szentleckét társulat tagjaink Ábrahám Csaba és Dr. Csizmadia Tamás, az evangéliumot Vendrey Gábor SDB, a könyörgéseket Hornung Andrásné Emőke olvasta fel, Sárai-Szabó Kelemen OSB szentbeszédét pedig Dr. Hegedűs Odó OSB tolmácsolta a hívek előtt. A testvérek ideiglenes fogadalmát, új provinciálisunk Daniel McCormick C.F.A. testvér képviseletében Jim Classon C.F.A. testvét fogadta.
A szentmisét jó hangulatú ebéd követte, amelyen a misén résztvevő papok, a testvérek meghívottai is részt vettek, alkalmat adva, hogy rég nem látott barátainkkal, szeretteinkkel tölthessünk egy kis időt.
Közös kép a mise után
2012. november 21., szerda
Szent Erzsébet ünnepe
November 19-én ünnepeltük otthonunk patronájának Szent Erzsébetnek, a szolgáló szeretet szentjének a napját, melyen az ünnepi szentmisét Németh Gábor atya celebrálta. Ugyanezen a napon emlékeztünk meg a Szociális Munka Napjáról, amely a szociális területen dolgozó szakemberek munkájának méltó elismerésére jött létre. A tavaly létrehozott Szent Erzsébet díjat idén három dolgozónk vehette át.
Liezen-Mayer Sándor: Szent Erzsébet (1882)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


