Az Alexiánus történelem bemutatását legutóbb az amerikai terjeszkedésnél hagytuk abba. Az 1980-as évekig bezárólag, ez volt a rend egyik aranykora, rengeteg hivatással, ami lehetővé tette újabb és újabb intézmények, programok - kórházak, nővérképző iskolák, hátrányos helyzetű, emberekkel foglalkoztató kézműves közösségek, speciális programok, pl. hajléktalanok visszasegítése a társadalomba - létrehozását. Az egyik legfontosabb és ma is működő ilyen intézmény az 1989 márciusában Chicagóban elindított, az amerikai Alexiánus misszió létrehozójáról elnevezett Bonaventura ház, amely HIV/AIDS betegek ápolásával, rehabilitációjával foglalkozik. Talán ez volt az első ilyen jellegű, egyházi intézmény Amerikában, ami felvállalta napjaink pestiseként is emlegetett betegségben szenvedők ápolását.
2014-ben volt szerencsénk ellátogatni ide és a dolgozókkal, bentlakókkal elbeszélgetni. Meglepően hatékony a program, amelynek célja a rászorulók testi-lelki állapotának megerősítése, lakáshoz, munkához és értelmes, önálló élethez való hozzásegítése.