Fejezetek az Alexiánus rend történetéből 2.
1984-ben ünnepeltük az Alexiánus Testvérek Kongregációjának fennállásának 650. évfordulója, amely kétségtelenül a legrégebbi ma is létező laikus testvériség az egyházban. A II. vatikáni zsinat előtt a régi szabálykönyvek Celliták néven említették a rendünket. Belgiumban és Hollandiában mind a mai napig számos utca tanúskodik a reformáció előtti testvérek létezéséről, szinte minden nagyobb városban, beleértve Amszterdamot is, van egy Cella testvér utca (Cellabroeder Straat). A XIII. századi ferencesekkel és domonkosokkal ellentétben azonban viszonylag keveset tudunk az alapításról, a szerzetesrenddé alakulásról.
A fekete halálként emlegetett pestis európai elterjedésével jelennek meg határozottabban a testvérek a történelemben. A járvány 1349-ben érte el Köln (Cologne) városát, amelynek, a korabeli források szerint lakosságának 2/3-át vitte el a pestis. A legvisszafogottabb becslések szerint az 1347-1350 közötti időszakban 20 millió ember halt meg a járvány következtében, ami a duplája a II. Világháború áldozatainak számának.