Rendünk védőszentjének és az Alexiánusok történetét ismertető szócikkek az Egyetemes Magyar Encyclopedia 2. Aka-Amerika 1860-ban kiadott könyvből:
"Alexianus (szent), Euphemianus római sonator fia, királyi vérből szármozott nővel kelvén össze, ezt elhagyá s Edessába ment, hol minden vagyonát a szegények közt kiosztá, s alamizsnát gyűjtött, Edessát azonban 17 év múlva elhagyá, hogy azon tiszteletet, melyben bizonyos álomlátás után részesíteni akarták, kikerülje, Tarsosba ment, a szélvésztől elverve atyja házába ismeretlenül visszajött, hol csak halála után 390-ben ismertetett fel, s Romában a Péter-templomban eltemettetett. Sírjánál több csoda történt."
"Alexianusok. Midőn a 14-ik század elején a fekete halál neve alatt ismert irtózatos dögkór Europa nagy részét pusztította, a be tegápolás és a halottak temetése czéljából a Beghardokhoz (1. Beglminek s Beghardok) némileg hasonló, ájtatos társulatok keletkeztek,melyek a sírt jelentő cella szótól Cellitáknak} a védszentükül választott 5-ik századbeli Alexius (sz. Elek) után pedig Alexianusoknak neveztetvén, miután alsó Németországban s Németalföldön tetemesen elterjedtek, Il-ik Pius pápa által kelybenhagyattak, s utódai, névszerint IV-ik Sixtus és Il-ik Gyula által némely ellenük törekvő szerzetesek irányában oltalmaztattak. Korunkban csak jelentéktelen maradványaik léteznek a köllni érseki megye területén, különösen Aachen, Kölln s Düren-ben. A halottak feletti éneklést kifejező lollen ódon német szó után Lollhardoknak is neveztetvén, többek által a Wicliffe tanaihoz szegődött eretnek Lollhardokkal azonosoknak tartattak. Az Alexiánusokkal egykoruak, és rendeltetésükre nézve megegyezők a szintén sz.Elek után — különben Cellitanóknek s feketenénéknek is — nevezett, Kölln- s Düsseldorfban, valamint Belga- és Francziaországban is, fennálló ájtatos nőgyülekezetek. L. Fehr.Mönch geschickte Bd 1. 413. lap."
