Április 30. - A Magyar Film Napja
A Magyar Film Napját 2018 óta minden évben április 30-án tartják, tisztelegve a hazai mozgókép gazdag története előtt. A dátum szimbolikus jelentőségű, hiszen 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, A táncz-ot az Uránia Nemzeti Filmszínházban, amely esemény a magyar film születésének tekinthető, és amelynek 125. évfordulóját 2026-ban ünnepeljük. A Pekár Gyula forgatókönyvéből, Zsitkovszky Béla rendezésében készült úttörő alkotásból mára csupán fotók maradtak fenn, jelentősége azonban felbecsülhetetlen, hiszen ez volt az első megrendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó magyar mozgókép. Ahogy André Bazin fogalmazott, „a film nem más, mint az idő múmiája”, amely képes megőrizni a múlt pillanatait az utókor számára. Ahogy a múmia megőrzi a fizikai testet az enyészettől, úgy a filmkészítés (különösen a mozgókép) fizikai, kémiai vagy digitális formában megőrzi az adott pillanatot, a mozgást és az időt. Szerinte a képalkotás alapja az az emberi vágy, hogy legyőzzük az időt és a halált. A filmkockákon az emberek, tárgyak és események "örökké" élnek. A filmművészet azóta is a kultúra egyik legösszetettebb és legerőteljesebb kifejezési formája: egyszerre mesél, tükröt tart és kérdéseket vet fel.
E különleges jubileum alkalmából a Filmio is ünnepi programmal készült: április 27. és május 10. között 125 hazai alkotást tesz ingyenesen elérhetővé, lehetőséget adva arra, hogy a közönség újra felfedezze a magyar filmművészet színe-javát. A választék nagyon gazdag, kortárs filmek (Viszkis, Saul fia, Kincsem), igazi klasszikusok (az első magyar Oscar díjas nagyjátékfilm a Mephisto, A napfény íze, Meteo, Eldorádó), animációs filmek (Az idő urai, Az erdő kapitánya, Habfürdő, Misi mókus), izgalmas kalandfilmek és thrillerek (Ötvös Csöpi filmek, Dögkeselyű, A mártfűi rém) is megtalálhatók a kínálatban.

Szóval jó két hétig (is) érdemes ide felnézni!